Farkas Gyuláné Zsuzsa

  A VASZATI SZÖVETSÉG CÉLJA    

  A SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGEI    

  TAGSÁG

  FONTOS TUDNIVALÓK

  PROGRAMOK

  SZAKTANÁCSADÓK


BEMUTATKOZOM!

FARKAS GYULÁNÉ ZSUZSA - OKL. VASZATI SZAKTANÁCSADÓ ÉS OKTATÓ

Eredeti foglalkozásom pedagógus, biológia-földrajz szakos tanár. 2003-ban  jöttem el a nyíregyházi Hunyadi Mátyás Általános Iskolából, amely már abban az időben megszűnőben  volt a gyerekek létszámának csökkenése miatt.

Akkor egy nagyon fontos célt tűztem ki magam elé: Olyan tevékenységet, foglalkozást kell találnom, amelyet igazán szeretek majd, és pótolni tudja a pedagógus hivatást. Megszabtam a határidőt is: egy év pihenést, feltöltődést adtam magamnak, ami nem is olyan nagy luxus egy három gyermekes családanyának.

Pontosan egy év múlva, amikor a házunk felújítását is elkezdtem tervezgetni, egy lakberendezési újságban megakadt a szemem egy hirdetésen, amelyben Manhertz Edit, a Magyarországi Vaszati Szövetség elnöke, a Magyarországon első ízben tartott Vaszati ismeretterjesztő kurzusra invitálta az érdeklődőket…

Életem nagy ajándékának tartom, hogy rátaláltam erre a csodálatos tudományra, melynek áldásos hatását élvezheti családunk, a saját otthonunkban.

Minél jobban elmélyedek a Vaszati tanulmányozásában, annál inkább érzem, hogy mennyire mélyen megalapozott, időtlen tudás birtokosai vagyunk, amelyet az emberi élet minőségének javítására használhatunk fel.

Amióta elkezdtem szaktanácsadói tevékenységemet, több előadást tartottam Nyíregyházán, Debrecenben és a környező településeken, melyeknek sikere arról győzött meg, hogy érdemes folytatni, hiszen az emberek nemcsak vágynak a szebb és boldogabb életre, hanem egyre többen vannak, akik nagy igyekezettel próbálnak megváltozni kívül és belül, hogy a harmónia létrejöjjön.

Azáltal, hogy ebben segíthetek, én is boldogabb, teljesebb emberré válok.

 

Elérhetõségeim:

Tel: 30/493 1315 vagy 70/517 6572

E-mail: info@vaszatiterv.hu
weblap: www.vaszatiterv.hu
               www.vaszati.almamag.hu

ezt rólam írták: Vaszati - a Feng Shui "öreganyja"