Kivágó Róbert

     A VASZATI SZÖVETSÉG CÉLJA    

     A SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGEI    

    TAGSÁG

     FONTOS TUDNIVALÓK

     PORGRAMOK

     SZAKTANÁCSADÓK


BEMUTATKOZOM!

KIVÁGÓ RÓBERT - OKL. VASZATI SZAKTANÁCSADÓ

Vendéglátós családból származom, édesapám mesterszakács így szinte kötelezően az én utam is a vendéglátás felé vezetett. Jelenleg rendezvény szervezőként dolgozom. Mindig szerettem emberekkel foglalkozni, és mindig motivált mások problémáinak a kezelése, megoldása.

A spiritualitás már gyerekkoromban is vonzott. Általános iskolás kis diákként először iskolai nyűgök, nehéz dolgozatok, felelések megúszására találtam ki különböző rituálékat. Hát működött. Később már tudatosan kerestem különböző tanfolyamok segítségével a bölcsesség felé vezető útat. Reiki, Angyal, Asztrológia, Aktív szellem gyógyászat, Transz –hipnózis, Tarot, számmisztika keresgéltem – keresgéltem és úgy gondolom a Védikus tudományok és gondolkodásmód, az amely a legközelebb áll hozzám.

2004.-ben ismerkedtem meg a Vaszatival, azóta a saját életemben, barátaim, és ismerőseim életében sikerült pozitív változásokat elérnem a vaszati segítségével.

A Vaszati mellett elsajátítottam a radiesztéziát - földsugárzás mérés és árnyékolás tudományát - is.

Ha úgy gondolod a te lakásodban, munkahelyeden szükséges az élettér pozitív változtatása, hívj fel, szívesen segítek.

Köszönöm a figyelmet, szép napot!

Elérhetõségeim:

Tel: 30/639-7526

E-mail: kivago@lilith.hu